Székely Panna feljegyzései

Ma rájöttem valamire. Anyámnak pakolási fixációja van. Egyszerűen egész nap pakol. Innen oda, onnan ide, ezt, azt amazt. Elmagyarázom.
Például ma is kicipelt magával a konyhába, betett a hordozóba (ez is pakolás), hogy onnan nézzem, ahogy az edényeket pakol jobbról balra. Igaz, közben meg is törölgette valami habos ronggyal, de ez gondolom a lényegen nem változtat. Gondolkodtam, hogy minek kellett ezt nekem nézni, és arra jutottam, hogy rám akarja tukmálni ezt a dolgot, és minél előbb szeretné, ha megtanulnám. Minden nap szórakoztatja magát ezzel a edényesdivel. Hiába magyaráztam érthetően, hangosan ("tá-tá-tá-tá"), hogy sokkal jobb, ha inkább cumizik ő is egy kicsit, nem használt.

Aztán ott van a konyhában az a nagy fehér gép, amelyiknek olyan kör alakú üveg van az elején. Odahurcol egy csomó ruhát, hogy az a gép szórakoztassa őket. Merthogy odabent pörögtek, forogtak meg fürödtek. Szeretnék én is a gépbe kerülni, olyan jó érzés lehet pörögni-forogni. Aztán amikor megelégelte a játékot (mármint Anya, nem a gép), átpakolta őket egy másik nagy fehér gépbe, aminek nincs üveg az elején, viszont zümmög és meleg levegő jön ki belőle. Ott is bent voltak egy ideig a ruhák. Aztán bepakolta szegény meghurcolt ruhákat a szobába, letette az ágyra, össze-vissza hajtogatta szegénykéket, majd újabb pakolás következett: be a szekrénybe. Hogy onnan hova tűnnek, illetve hogy abba a szennyesládába hogy kerülnek, arra még nem jöttem rá. Anya szerint feneketlen a szennyesládánk. Lehet, hogy ez a titka a dolognak. Ezt a ruhapakolósdit is szinte minden nap játssza.
Aztán ha épp nem edényeket vagy ruhákat pakol, akkor engem. Ki a járókából, át az ágyra. Aztán az ágyról az ölébe (evés), aztán onnan a pelekázóra, majd vissza a járókába. Aztán megint elölről. Nem mondom, sokkal szórakoztatóbb, mintha a járókában éheznék és unatkoznék egész nap, de szerintem szegény ebben is csak a pakolási fixációját éli ki. Kezdem kicsit sajnálni...