Ismerkedem a cumisüvegemmel. Ez köti le manapság a gondolataimat. Reggel és este finom meleg tejecske van benne, napközben meg langyos tea. Igaz, hogy napközben kisebb is, reggel közepes, estére meg egész nagyra nő meg a cumisüveg. Hogy miért változtatja a méretét?... (Amúgy kislestem, nem egy cumisüveg van, ami hol kicsi, hol nagy, hanem több van belőlük. Láttam, amikor Anya kinyitotta a konyhaszekrényt. Ott sorakoztak bent. És volt kicsi, közepes meg nagy is. Szóval mégsem gyorsan nőnek, hanem szaporodnak. A nagy az biztos az Apa-cumisüveg, a közepes lesz az Anya-cumisüveg, és a kicsi tutibiztos, hogy Panna-cumisüveg...)
Ezt a délelőttit, amelyik a kicsi, a Panna-cumisüveg, amelyikben tea van, na azt meg is tudom már fogni. Sőt, egy kicsit - egy egész picit - egyedül is ittam ma már belőle. Amikor meg üres, akkor nagyon buli, mert könnyű, és jókat tudok vele játszani. Amikor tele van, sokkal nehezebb. De olyankor is megfogom, és meg is tartom. Mármint hogy nem adom vissza. Ma is mondtam Anyának, hogy ez az enyém ("Tá-tá-dááááá-áá-ááááá")!
Aztán az egyik új szokásom az, hogy énekelek. Általában az ujjaimnak meg a kezeimnek, esetleg valamelyik kedvesebb játékomnak. Ilyenkor halkan énekelek, mert közel vannak, és jól hallják. Amikor viszont Anyának énekelem, hogy jöjjön már, mert tele a pelus, vagy valami hasonlót, akkor hangosan kell, hogy meghallja. Ja, és képzeljétek, van olyan játékom, ami vissza is énekel! Csak meg kell nyomni egyik részét, és már dalol is. És nem is mindig ugyanazt. Akkor viszont én meg minek énekeljek neki??
Aztán tudok ám már haladni is. Azért mászásnak még nem nevezném, mert az hatékony lenne, ez meg még nem az. Ez inkább csak fordulás és forgás, úgyhogy nem is nagyon tudom irányítani. Van, hogy távolabb kerülök a céltól, mint ahol voltam, de sebaj. Ilyenkor jön az Anya-éneklés (=visítás), és mingyárt közelebb is vagyok. Na jó, ez utóbbit igyekszem minimalizálni, de azért előfordul, hogy be kell vetnem, mert például felakadtam a játszószőnyeg tornáztatójára és nem tudok szabadulni, vagy hasonló.
Apropó, forgás. Már régen meg tudok fordulni hátról hasra, de mostmár tudok visszafelé is! Bizony. De egyenlőre elég fárasztó, úgyhogy amikor Anya nincs a közelben, akkor megpróbálom megoldani, de ha elérhető, akkor meg megpróbálom eladni, hogy ez még nem megy. Bár valószínűleg rájöhetett a turpisságra, mert az utóbbi napokban már nem fordít vissza. Hát már ezt is nekem kell?!
És az a legédesebb, hogy Anya állandóan jön azzal a villogós izével. Arra mindig nagyon mosolygok, meg kacagok, mert tudom, hogy nagyon örül neki. Legyen neki is jó napja, ha már egész nap körülöttem ugrál. Sokszor odafekszik mellém a szőnyegre, és csörgeti a játékaimat. Oda szoktam neki adni őket, mert én jószívű vagyok és sajnálom Anyát. Szegénynek nincsenek is rendes játékai, legtöbbször egy zúgó, kinyitható fehér dobozzal játszik, amiben belül gombok vannak (azokat nyomkodja) és a másik fele meg világít és szines (azt meg nézi), de nekem nem engedi megnyálazgatni. Szerintem ő titokban szokta, amikor már alszom, hogy ne lássam. Mert egyébként semmi értelme se lenne, ha nem lehetne szájbavenni meg nyálazgatni, csak nyomkodni - az tiszta butaság, nincs semmi értelme. Úgyhogy majd valamelyik este megpróbálok fennmaradni, és lesni, hogy mit csinál vele.
Aztán az egyik új szokásom az, hogy énekelek. Általában az ujjaimnak meg a kezeimnek, esetleg valamelyik kedvesebb játékomnak. Ilyenkor halkan énekelek, mert közel vannak, és jól hallják. Amikor viszont Anyának énekelem, hogy jöjjön már, mert tele a pelus, vagy valami hasonlót, akkor hangosan kell, hogy meghallja. Ja, és képzeljétek, van olyan játékom, ami vissza is énekel! Csak meg kell nyomni egyik részét, és már dalol is. És nem is mindig ugyanazt. Akkor viszont én meg minek énekeljek neki??
Aztán tudok ám már haladni is. Azért mászásnak még nem nevezném, mert az hatékony lenne, ez meg még nem az. Ez inkább csak fordulás és forgás, úgyhogy nem is nagyon tudom irányítani. Van, hogy távolabb kerülök a céltól, mint ahol voltam, de sebaj. Ilyenkor jön az Anya-éneklés (=visítás), és mingyárt közelebb is vagyok. Na jó, ez utóbbit igyekszem minimalizálni, de azért előfordul, hogy be kell vetnem, mert például felakadtam a játszószőnyeg tornáztatójára és nem tudok szabadulni, vagy hasonló.
Apropó, forgás. Már régen meg tudok fordulni hátról hasra, de mostmár tudok visszafelé is! Bizony. De egyenlőre elég fárasztó, úgyhogy amikor Anya nincs a közelben, akkor megpróbálom megoldani, de ha elérhető, akkor meg megpróbálom eladni, hogy ez még nem megy. Bár valószínűleg rájöhetett a turpisságra, mert az utóbbi napokban már nem fordít vissza. Hát már ezt is nekem kell?!
És az a legédesebb, hogy Anya állandóan jön azzal a villogós izével. Arra mindig nagyon mosolygok, meg kacagok, mert tudom, hogy nagyon örül neki. Legyen neki is jó napja, ha már egész nap körülöttem ugrál. Sokszor odafekszik mellém a szőnyegre, és csörgeti a játékaimat. Oda szoktam neki adni őket, mert én jószívű vagyok és sajnálom Anyát. Szegénynek nincsenek is rendes játékai, legtöbbször egy zúgó, kinyitható fehér dobozzal játszik, amiben belül gombok vannak (azokat nyomkodja) és a másik fele meg világít és szines (azt meg nézi), de nekem nem engedi megnyálazgatni. Szerintem ő titokban szokta, amikor már alszom, hogy ne lássam. Mert egyébként semmi értelme se lenne, ha nem lehetne szájbavenni meg nyálazgatni, csak nyomkodni - az tiszta butaság, nincs semmi értelme. Úgyhogy majd valamelyik este megpróbálok fennmaradni, és lesni, hogy mit csinál vele.
Utolsó kommentek